A beauceronról
XIX.
században alig
ismerték a francia pásztorkutyákat. Beckmann
(1895) szerint, Franciaország esetében a Chien de Beauce
és a Chien de Brie érdemelt említést,
és közülük is a beauceront tartotta az
õsibb,
eredetibb formának. Õ volt az egyetlen
szakíró,
aki úgy vélte, hogy a beauceront
szarvasgomba-keresésre tenyésztették ki, és
vaddisznóvadászaton is használták.
Strebel (1905) mindössze 6 sort áldozott a francia
pásztorkutyákra, közülük is csak a Chien
de Beauce-t és a Chien de berger Picardie-t tartotta
említésre méltónak, a briard-t nem.
E
kevés szakirodalmi anyagból arra kell
következtetnünk, hogy a XIX. század
végén és a XX. elején, szûkebb
hazájukon kívül még a szakemberek
körében sem voltak ismertek a francia
pásztorkutyák.
Származásuk
A
szakirodalomban elõször Gaston
Phoebus,
Foix grófja említette 1387-ben az ófrancia
pásztorkutyát, amely nem csak a
marhát õrizte, medve- és vadkanvadászatokon
is
feladatot kapott. A gróf egy "mastin" nevû
pásztorkutyát írt le, melynek szõre
rövid,
farka enyhén lompos volt. Bundája szürke alapon
sötét foltos (harlekin), jellegzetes V
formájú sötét jegyet viselt a
homlokán, és hasonló gallérja is volt.
Szõre 2-6 cm-es, de fején és lábain mindig
rövid, igaz combjain "gatyát" növesztett,
mellsõ
lábai hátsó felén pedig rojtok voltak.
Farkát többnyire csonkították, de sok
példány eleve csonka fa
|
